LELKEM EGÉSZSÉGE A JÁRVÁNY MAGÁNYÁBAN

0-20-30-50 év múlva megkérdezzük majd egymástól: emlékszel, hogy mit csináltál, amikor megtudtad, hogy elér minket a Korona-vírus? Biztos vagyok benne, hogy pontosan le tudod írni majd, hogy mikor, hol, kivel voltál, mit csináltál éppen… Olyan ez, mint 2001.09.11. az Ikertornyok ledőlése. Csak még olyanabb…, mert az messze volt; mert borzasztó volt ugyan, és New Yorkban hónapokig tartott a romok eltakarítása is, és a reptereken az ellenőrzések is sokkal szigorúbbak lettek, és hetekig mentek a hírek a híradókban, DE vége lett. Közvetlen hatása alig volt az emberek többségének életére. Ezzel szemben a mostani világjárvány egészen más.

Maga a vírus veszélyes, ezt már kevesen tagadják. Vigyáznunk kell, hogy ne kapjuk el, ha lehet. Különösen, hogy ne fertőzzünk meg másokat, főleg ne a szeretteinket. Rövid távú gazdasági hatásait már most érezzük. A hosszú távú társadalmi és gazdasági hatásait valószínűleg még elképzelni se tudjuk. Mégis, van egy olyan aspektusa a mostani helyzetnek, amiről eddig kevés szó esett, pedig azokat is érinti, akik nem veszítették el a munkájukat és akik nem fertőződtek meg és nem is fognak. Ez pedig a mostani helyzet pszichológiai hatásai.

A vírus fenyegetése, a bezártság, elszigetelődés, mozgáshiány és a bizonytalanság külön-külön is jelentős pszichés kockázatot jelentenének, most ezek együtt, egyszerre érvényesülnek. Nem szeretnék okoskodni, nem szeretném azzal áltatni magam, hogy ismerem ezek teljes hatásmechanizmusát, így inkább arról írnék most, hogy milyen hatással van rám a helyzet és mit kezdek vele én.

Ha éve elején találkozunk és megkérdezed, hogy vagyok, mi van velem, akkor ambiciózus tervekről mesélek neked, amit talán el se hiszel, hogy komolyan gondolok, de olyan lelkesedéssel és energiával mesélek róluk, hogy egy idő után felmerül benned: “lehet, hogy tényleg komolyan gondolja”. Az azóta eltelt idő során rengeteg dolgom volt az élet különböző területein, ami segített megtartani a fókuszt és lendületet. Mégis, minden nap erőfeszítést kell tennem azért, hogy a pozitív szemléletemet, terveimet, céljaimat és lendületemet fenntartsam. Pedig szerencsésnek mondhatom magam, a vírus másokéhoz képest minimálisan korlátozza az életemet, “csak” itthon maradok, azt is a saját döntésem mentén. Mégis, egészen más az energiaszintem, mint volt, sok figyelmet kell tennem arra, hogy sínen tartsam az életemet. Úgy hiszem, hogy nem vagyok ezzel egyedül…

Mi segít, hogy mégis jól legyek?

• A céljaim, amikre még nagyobb figyelmet fordítok minden nap. Újra és újra értékelem őket, ellenőrzöm a teljesülésüket vagy annak hiányát, ha kell változtatok rajtuk, pontosítom őket, vagy újakat tűzök ki. De folyamatosan VAN célom. Több is. Erősek. Olyanok, amikért vagy AKIKÉRT érdemes!
• Nem állítom, hogy nem halogatok. Halogatok. Igyekszem elfogadni, hiszen erre is szükségem van. Azonban figyelem magam, keresem azt a pillanatot, amikor ’lustaságom’ elszántsága enyhül, ilyenkor megrázom magam és megteszem, amit már napok vagy akár hetek óta tervezgetek, hogy majd talán egyszer.
• Ha sikerül valamit elintéznem, akkor elismerem magam. Őszintén teszem, mert pontosan tudom, hogy mekkora önerő kellett hozzá, hogy egyáltalán belekezdjek. Most például ezt a blogbejegyzést megírni… nos, nem volt könnyű… de mindjárt elkészülök vele és akkor játszani fogok egy kicsit a kisfiammal, mielőtt vinném megfürdetni.
• Körülvesz egy olyan csapat, akik tenni akarnak. Trénerek, coachok, szakemberek, akikkel közösen azon dolgozunk, hogy másoknak is segíteni tudjunk a mostani helyzet átvészelésében, sőt inkább úgy fogalmaznám, hogy a jelen nehézségeiből tudjunk, lehetőséget  generálni. Hiszen lehet.

Hogy mit hoz a holnap? Hogyan alakul a világ? Nem tudom. De azt tudom, hogy meg fogom találni az utat. Mert meg akarom találni az utat! Jó tudni, hogy nem vagyok egyedül, és azzal, hogy ezt a rövid gondolat-megosztásomat elolvastad, te is erősítettél benne: sokan vagyunk!

Heinbach Dárius